A villamosmérnök lételeme az alkotás
Évi kétmillió megtervezett m2 felett az ARTREA. Kulcs a komplexitás.
Az ARTREA CONSULTING épületvillamossági tervezőcég története 2011-ben kezdődött, amikor a válság után épp csak kezdett újraéledni a gazdaság, az építőipar pedig még stagnált. Négy fővel indult el a vállalkozás, és azóta is töretlenül fejlődik, ma már hazánk egyik piacvezetője. Üveges Zoltán, ügyvezető mesélt a kezdetekről, a mérnökszakmáról, a projektekről és a jövőről.
Hogy kezdődött az ARTREA története, honnan indultatok? És mára hova jutottatok el, mekkorára növekedett a vállalat?
2011-ben, amikor egy másik cégnél felszámolták a tervezési osztályt, három kollégámmal úgy döntöttünk, hogy mi továbbra is együtt szeretnénk ezzel foglalkozni. A magyar tervezőcégek – az összes szakág tekintetében – jellemzően a tönkrement szocialista nagyvállalatok után munka nélkül maradt szakemberek kényszervállalkozásai voltak, nem pedig cégszerűen felépített szervezetek. Ma mindössze néhány kivétel van Magyarországon tervezői körökben. Az ARTREA ilyen szempontból egy teljesen más megfogalmazású vállalkozás: cégtársammal elképzeltük, hogy milyen vállalatot akarunk, kijelöltük a pozíciókat és feladatköröket, majd ehhez kerestünk embereket; vagyis tudatosan építettük fel a céget. Ez nem feltétlenül függ össze a mérettel, sokkal inkább a működési móddal. Egy olyan vállalatot szeretnénk a magunkénak tudni, aminek van jövője nélkülünk is, azért dolgozunk, hogy legyenek pozíciók, kompetenciák, tudásigény, egy működő rendszer, amiben a vezetők is csak egy-egy fogaskereket jelentenek.
Komoly hozzáadott érték, hogy komplex szolgáltatást nyújtunk, ami nemcsak itthon, de Nyugat-Európában is ritkaság. Ez azt jelenti, hogy a projektet, minden alterületével együtt, teljes egészében saját stábbal tervezünk meg, házon belül oldunk meg mindent – a belső kommunikáció növeli a hatékonyságunkat, minőségi terveket adunk ki, és nem utolsó sorban gyorsabban tudunk dolgozni.
Jó döntés volt önállósodni és így felépíteni az ARTREA‑t, mivel már az első félévben 50 milliós forgalmat bonyolítottunk, és azóta is töretlenül fejlődik a cég. Akkor indultunk, mikor az építőipar még stagnált a válság után, így idő kellett a fejlődéshez, de mindig is hosszú távú beruházásban gondolkoztunk. Amikor mindenki más a túlélésért küzdött, mi akkor nőttünk, és pont addigra lettünk nagyok létszámban, mire elindultak a beruházások és sok megrendelést kaptunk, így válhattunk hirtelen az egyik hazai piacvezető elektromos tervezőcéggé. Szóval jó menedzsmenti stratégia, szerencse és tudás kellett a sikerhez. Mára elértük nagyságrendileg a félmilliárd forintos forgalmat, és átlagosan 22–24 fő alkalmazottunk van.
Ahogy említetted, az ARTREA az egyik piacvezető cég itthon. Mi a cél, hová szeretnétek tovább fejlődni, növekedni?
A hazai piacon 3–4 olyan cég van, ahol viszonylag nagy létszámban foglalkoznak épületvillamossági tervezéssel. Az biztos, hogy ebben benne vagyunk mind forgalom, mind létszám tekintetében. Kitűzött növekedési célunk nincs, nem akarunk feltétlenül ennél sokkal nagyobbak lenni, inkább a legjobbak, a legmegbecsültebbek. Célunk, hogy a megbízók szeressenek velünk dolgozni. Megbízható, presztízsértékű, ismert és elismert brandet szeretnénk építeni.
Az ismert márkák között vélhetően a legtöbben egyetlen épületvillamossági tervezőcéget sem tudnak mondani. Pedig a hosszú távú fenntarthatósághoz nagyon fontos a brandépítés, az ismertség növelése. Szerinted mennyire fiatalos, trendi szakma az épületvillamossági tervezés? Mi a helyzet az utánpótlás-képzéssel?
Jelen pillanatban sajnos egyáltalán nem vonzó a szakmánk, a villamosmérnöki területen belül vannak sokkal trendibb irányok. Ennek az egyik fő oka az oktatási rendszerben keresendő: bizonyos szakokon ugyan oktatják a szakmánk egy-egy kis szegmensét, de olyan képzés nincs jelenleg hazánkban, ahol épületvillamossági tervezőmérnököket képeznének. Így a kollégák jellemzően személyes kapcsolatok útján vagy kötelező szakmai gyakorlat keretében ismerkednek meg az ARTREA-val, nálunk tanulják meg a szakmát az alapoktól kezdve, és jó esetben itt ragadnak. Ennek persze van előnye is, hiszen így a mi munkamódszerünk szerint csiszolódik tervezővé; de közben a legalapvetőbb tudást is át kell adnunk, és csak ezután válhat valamilyen területen profivá. Ez rengeteg időt, energiát és pénzt felemészt, ami csak akkor megtérülő befektetés, ha a kolléga hosszú távon nálunk marad, de kevés embernek van türelme kivárni azt a nagyjából három évet, mire valóban képes lesz egy épületvillamossági tervet, vagy annak egy részét magas színvonalon elkészíteni.
Hogyan kell elképzelni egy projekt megvalósítását? A többi szakággal mennyire tudtok szorosan együttműködni a folyamat során? Mennyire kell követnetek, ismernetek a kortárs építészeti trendeket?
Először koncepcióterv készül, aztán engedélyezési terv, ami bár viszonylag egyszerűbb, de eddigre fejben össze kell állnia az épületnek, végül következik a részletes tervezés. Az épületvillamosság a legtöbb területen egy követő szakma: követjük az építészt, a belsőépítészt, a gépészt, kiszolgáljuk az energiaigényüket. Vagyis nagy mértékben függünk mindenki mástól, ugyanakkor az épület nem működik nélkülünk, az elektromos hálózat a ház idegrendszere.
Mivel a megbízóink szinte kizárólag építészek, ezért általában a projektek már kialakult építész koncepcióval jutnak el hozzánk, amihez az elektromos részt hozzá kell illesztenünk. Sajnos ez általában azt jelenti, hogy fel kell borítanunk az építész koncepciót, mert az a gyakorlat, hogy az épületvillamosságra és a gépészetre nincs felkészítve a ház. Itt vissza is jutottunk oda, hogy az egyetemeken nem oktatnak tervezést, nem ismerik a folyamatokat és a többi szakág munkáját a tervezők.
Az elmúlt 10–15 évben olyan sok új technológia került be az épületekbe, hogy gyakorlatilag teljesen megváltozott a szakmánk, a régi beidegződések viszont megmaradtak. Gondolok itt arra, hogy sokan még mindig azt gondolják, hogy két nap alatt el lehet készíteni egy villamos tervet, miközben ma már ez messze nem így van, sokkal bonyolultabb a technológia. Folyamatosan azzal szembesülünk, hogy tőlünk ugyanakkor várnak tervet, amikor a többi szakágtól, miközben nekünk le kell követnünk mindenki mást. Örök küzdelmünk, hogy gyakorlatilag adatszolgáltatás nélkül kell szállítunk a terveket, ezért azokat újra és újra módosítani kell. Mindez hatványozottan igaz az épületfelügyelet tervezésére: ami az utolsó lépés a végleges gépészet után, ráadásul a legbonyolultabb része a szakmánknak. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ezeket a nehézségeket leküzdjük a tervezés során, és ehhez elsősorban – természetesen a szaktudáson kívül – megfelelő ütemezés és kommunikáció szükséges.
Melyik projektekre vagy a legbüszkébb, mik voltak a mérföldkövek? Mennyi projektetek van jellemzően éves szinten?
Az ARTREA első komoly mérföldköve a Ferencváros új stadionja, a Groupama Aréna volt. Értelemszerűen nagyon látványos projektről volt szó, ami megalapozta a létezésünket, feltett minket a térképre. Utána gyakorlatilag az összes nagy autógyár tervezésében részt vettünk, ami nagy lökést adott a cégnek gazdaságilag és munkamennyiségben; és volt néhány nagyon látványos irodaépület is, például a Telekom székház. De a legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy milyen sok embert sikerült megtanítani a szakmára, sokan már leváltak és önálló cégeket visznek. Legalább hat olyan cég van jelenleg a piacon, akik nagyon komoly konkurenciáink, és ezeket mind itt kezdett villamosmérnökök vezetik. Szakmailag amekkora örömöt okoz ez, üzletileg épp akkora hátrány, mégis büszke vagyok erre.
Érdekes módon hullámzó múltja van a cégnek. Vannak olyan évek, amikor rengeteg, akár 120–130 kisebb projektünk van, és van, amikor kevés, de nagyon nagy munkán dolgozunk. Idén például mindössze 29 projektünk van eddig, de ebből hat bőven 100 000 m2 feletti. Nagyságrendileg évente durván 1−1,5 millió m2 közötti területet tudunk megtervezni, de idén bőven kétmillió m2 fölött vagyunk már most.
Mit szeretsz a legjobban a szakmában? Mi a szereped most a cégben, mennyire távolodtál el a tervezéstől vezetőként?
Cégvezetőként nyilván kevesebbet tervezek, de azért nem távolodtam el teljesen, továbbra is foglalkozom tervezési feladatokkal. Persze az emberek irányítása legalább ugyanakkora kihívás. A villamosmérnök lételeme az alkotás – az lép erre a pályára, aki valami újat akar létrehozni. A szakmai elhivatottságomat ez élteti, hogy nyomot hagyunk magunk után.